Új Jelszó

Hírlevél

Könyv Kategóriák

Kövess minket!

Facebook

 

Könyv Részletek



Pável Márta: A misztikus teológia alapjai - Avilai Szent Teréz hatására

-21%
Pável Márta: A misztikus teológia alapjai - Avilai Szent Teréz hatására
2 000 Ft
Akció: 1 580 Ft1580
Virtuális számla jóváírás: 20 Ft

Először 2010-ben jelent meg ez a könyv, majd most, 2013 augusztusában újra a nyomdába került bővített, átdolgozott formában. Az ehhez írt „Második előszó” első mondata így kezdődik: „Egy évet késtem ezzel a könyvvel…” Talán sokan nem érzik át ennek a felütésnek a súlyát, a mélységeit, mert nem ismerik a könyv szerzőjét. Ezért bátorkodom ezt most megmagyarázni, s ezzel együtt képet adni a könyv tartalmáról és céljáról.
Avilai Szent Teréz írta: „A szeretet, ha egyszer igazán megvan, nem tud azzal megelégedni, hogy változatlanul maradjon meg egy és ugyanazon állapotban.” Ez a szeretet, ez a nyughatatlan, sürgető szeretet itatja át a könyvet, hiszen Teréz maga diktálta a lelki szavakat, melyeket Pável Márta, katolikus hittanár manifesztált karakterek halmazává, mely így sokkal több, mint egy szépirodalmi alkotás: ez a könyv az élő Teréz üzenete, a sürgető Terézé, akinek 2015-ben lesz a születésének az 500-ik évfordulója. Igen, ez a könyv késett „egy évet”, mert Teréznek minden másodperc fontos, ami az emberek lelki felemelkedését szolgálhatja. Igen, a szeretet sürget. Aki tehát bátorkodik kézbe venni ezt a könyvet, és esetleg el is olvassa az elejétől a végéig, az jól vigyázzon! Nagyon nagy felelősséget vesz ezzel magára, mert meg fogja érinteni ez az erő, s ezzel a részesévé válik ennek a sürgetésnek…
A könyv egyik célja tehát az, hogy az embereknek megmutassa azt a mindennél nagyobb boldogságot, mely ebből a szeretetből származik, mely az Istennel való együttlétből származik, az „Unió misztikából”. Teszi ezt a lélek belső lakásainak, a „Belső Várkastélynak” a bemutatásával. Így én csak annak tudom ajánlani ezt a könyvet, aki nem félős természetű, aki szembe mer nézni önmagával és Istennel.
A könyv másik célja az, hogy tankönyvként szolgáljon, s így bemutassa a misztikát a teológiában. Az olvasó tehát megtanulhatja belőle – többek között –, hogy mi az a misztika, hogy mi kell ahhoz, hogy valaki misztikus legyen. Ez a mű tehát teli van hasznos, racionális tanáccsal is, sőt még a misztika veszélyeire is felhívja a figyelmet.
Összességében tehát elmondható, hogy ez a mű teológiai tankönyv, hasznos tanácsok sokasága és lelki olvasmány együttvéve. Ajánlom minden bátor, igazságot szomjúhozó ember számára!
Szeibert Márton

  • Várható szállítási idő
    1-3 munkanap
    Nyelv
    magyar
    ISBN
    9789630870825
    Kiadó
    Magánkiadás
    Kiadás éve
    2013
    Oldalszám
    207
    Tömeg
    500 g/db
Webáruház készítés