Új Jelszó

Hírlevél

Könyv Kategóriák

Kövess minket!

Facebook

 

Könyvek


Katarina Bivald: Garantált hepiend
Katarina Bivald: Garantált hepiend

A huszonnyolc éves svéd lányban, Sarában és a hatvanöt éves amerikai Amyben az egyetlen közös vonás, hogy mindketten falják a könyveket - és az olvasmányaikról leveleznek egymással. Egyszer Sara meghívást kap Amytől Iowába, és némi hezitálás után ki is mozdul unalmas életéből, amelyben eddig csak a regények nyújtottak izgalmat.
Az első meglepetés érkezéskor éri: senki sem várja őt, Amy ugyanis váratlanul meghalt.
A zárkózott lány nehezen találja fel magát a számára idegen környezetben, a furcsa iowai emberek között. Hazamenne, hiszen a barátkozás eddig sem ment neki túl könnyen...
Végül mégis úgy határoz, ott marad egy kis időre Amy hazájában. Felfedezi levelezőtársa könyvespolcát, majd próbaképpen nyit egy kis könyvesboltot. Mivel a helyieknek nem erősségük az olvasás, Sara nagy kihívás elé néz.
Ám személyiségének köszönhetően a néha faragatlan, máskor inkább elfoglalt és egymással nem törődő helyiek lassan igazi közösséget alkotnak.
Már csak az a kérdés, hogy csupán a könyvesbolt polcain sorakozó regényekben, vagy Sara életében is bekövetkezhet-e garantált hepiend?

2 999 Ft
Akció: 2 369 Ft

Vélemény írása a termékről
Név
Üzenet
Értékelés
Ellenőrző kód:
captcha
 « A hitelesítéshez kérjük írja be a képen látható számot!

Vélemények a termékről
Nincs vélemény a termékről
Webáruház készítés