Új Jelszó

Hírlevél

Könyv Kategóriák

Kövess minket!

Facebook

 

Könyvek


Balaskó Ákos: A gépház üzen
Balaskó Ákos: A gépház üzen

"Balaskó Ákos onnan indul ezzel az első kötettel, ahová körülbelül a harmadik után szoktak eljutni. Mintha kihagyta volna saját pályakezdését: rezignált, bölcs hang, semmi nagyotmondás. Ironikus, éleslátó odafordulásából hiányzik minden idealizmus és lelkesültség. A rezignáltság azonban sok kortársával ellentétben az ő költészetében nem póz, hanem alapállapot: az elemeire csupaszított, erjedő, pusztuló világot mutatja fel a versek kinagyított képkockáin. Tárgyilagosan ábrázol, nem beszél mellé, nem kendőz. Ismeri az anyagát: a tönkrement, félresiklott életeket, a megereszkedő emberi bőrt, a penészedő, hámló falat, a nejlonotthonkát. És ismeri azt a költészeti hagyományt is, amelyhez a maga már most rendkívül eredeti módján kapcsolódni kíván. "Elő kell bújni egyszer, ( ahogy egy keddi délelőtt ( a szürke hó alól a ) járdaszegély, a kockakő." - írja. És egyszer csak előjön ezzel a könyvvel. Odateszi, ahogy mondani szokták, hogy tessék, ez van. Éles képekbe sűrített sorsdrámák. Kemény versek, mint a bazalt. És sötétek, mint a bazalt: ellenállnak majd az időnek, és lehet építkezni belőlük később, ha újabb utak kellenek, másfelé." (Tóth Krisztina)

2 290 Ft
Akció: 1 809 Ft

Vélemény írása a termékről
Név
Üzenet
Értékelés
Ellenőrző kód:
captcha
 « A hitelesítéshez kérjük írja be a képen látható számot!

Vélemények a termékről
Nincs vélemény a termékről
Webáruház készítés