Új Jelszó

Hírlevél

Könyv Kategóriák

Kövess minket!

Facebook

 

Könyvek


Műhibák és kártérítési perek az egészségügyben
Műhibák és kártérítési perek az egészségügyben

Az Orvos-beteg jogviszonyok az egészségügyben c. könyvsorozat A betegek jogairól című kötetét követi a műhibaperek jelenével és jövőjével foglalkozó könyv. A több évtizedes bírói, illetve kodifikátori, valamint egyetemi oktatói tapasztalattal rendelkező szerzők célja az egészségügyben dolgozók és a betegek tájékoztatása, hatékony segítség nyújtása a jogi képviselők, illetve az ebben a referádában ítélkező bírák számára. A szerzők elsősorban az utolsó öt év bírói gyakorlatát dolgozzák fel, jogerős döntések alapján. A bírósági ítéletek az egyes egészségügyi szakterületek bontásában kerülnek bemutatásra, külön a diagnosztika, terápia, műtétek, utógondozás területén. A bevezető rész az egészségügyben keletkezett károk reparálásának elvi alapjait ismerteteti: a hatályos Ptk. rendelkezéseit a személyiség védelme, vagyoni és nem vagyoni kártérítések vonatkozásában. Emellett bemutatja az új Polgári Törvénykönyv rendelkezéseit (különös tekintettel a sérelemdíj bevezetésére) és azok várható hatását. A kötet tartalmazza az Alaptörvénynek a témakört érintő elveit, valamint a 2012. nyarán hatályba lépő új Munka Törvénykönyvének az orvosok teljes illetve közvetlen kártérítési felelősségére vonatkozó szabályait. A könyv külön tárgyalja azokat a pereket, amikor a bíróság helyt adott a felperesek kártérítési keresetének, és külön részben elemzi azokat az ügyeket, ahol a keresetek elutasításra kerültek, bizonyítatlanság, elévülés, vagy egyéb okból. Nemcsak a kórházakban keletkezett kárigényeket, hanem a háziorvosi, magánpraxis, más egészségügyi intézmények, és gyógyszertárak működési körében keletkezett jogvitákat is bemutatja a könyv, amely az újonnan hatályba lépő rendelkezésekből eredő lehetséges jogi megoldásokat is elemzi, a jogszabályok értelmezésével.

4 200 Ft
Akció: 3 990 Ft

Vélemény írása a termékről
Név
Üzenet
Értékelés
Ellenőrző kód:
captcha
 « A hitelesítéshez kérjük írja be a képen látható számot!

Vélemények a termékről
Nincs vélemény a termékről
Webáruház készítés