Új Jelszó

Hírlevél

Könyv Kategóriák

Kövess minket!

Facebook

 

Könyvek


Börcsök Mária: Égszakadás
Börcsök Mária: Égszakadás

Még azoknak is, akik hittel hiszik, hogy a Biblia szövegét Isten sugalmazta, be kell látniuk, hogy Isten csak azon a szinten magyarázhatta a világ keletkezését, a természeti jelenségeket, amilyen szinten az emberiség akkor állt: a mesék szintjén. Szófogadásra adott szigorú parancsa is gyermek voltunkra utal, és az engedetlenségért ránk mért büntetés is.
De azóta megtanultunk egyet-mást a csillagrendszerekről, az evolúcióról. S jogérzékünk is fejlődött annyit, hogy a jótett jutalmának elsősorban azt a jóleső érzést tartsuk, hogy megtettük azt; s akár egy gyilkost se engedjünk megfosztani attól a reménytől, hogy még az életfogytiglani börtönbüntetésből is kiszabadulhat. A pokolban viszont soha véget nem érő tűzben égés lenne a kárhozottak sorsa, esetenként olyan vétkekért is, amit a büntető törvénykönyv ma már nem is tekint bűnnek - például házasságkötés nélküli együttélés, házasságtörés, homoszexuális viszony.
Ezért, ha igazán védeni akarjuk a vallást, ha azt akarjuk, hogy a hívő hívő maradjon, nem szabad megkövetelni, hogy szó szerint vegye a Bibliát. Nehogy "tévedt, sújtott" embertársainkat esetleg rontáselhárító, átoklevevő, sorsfordító szélhámosok hálójába tereljük.

2 400 Ft
Akció: 1 896 Ft

Vélemény írása a termékről
Név
Üzenet
Értékelés
Ellenőrző kód:
captcha
 « A hitelesítéshez kérjük írja be a képen látható számot!

Vélemények a termékről
Nincs vélemény a termékről
Webáruház készítés