Új Jelszó

Hírlevél

Könyv Kategóriák

Kövess minket!

Facebook

 

Könyvek


Tokaji Zsolt: A kínai könyv története
Tokaji Zsolt: A kínai könyv története

"A magyar könyvkiadás régi adósságát törleszti, hiszen eddig egyetlen mű sem volt magyarul olvasható a kínai könyv történetéről. Pedig ahhoz, hogy akár a most kezükbe tartott "könyv a könyvről" megszülethessen, a világ túlsó felén élő kreatív nemzetnek számos leleménye szükségeltetett. A selyem, a porcelán, az iránytű, a lőpor hazájában, Kínában született meg kétezer éve a papír, ezerötszáz éve a könyvnyomtatás és ezer éve a mozgatható nyomóelemek, amelyek mindegyike elengedhetetlen tartozéka a könyvben testet öltött csodának, e komplex találmányegyüttesnek. A könyv evolúciója során olykor meglepő anyagokból készült, meghökkentő formákban létezett, ez pedig mára odáig vezetett, hogy tudomásul kellett vennünk, hogy hű társunk csak funkcióját tekintve állandó, de formáját illetően örökké változó. Annál is inkább fontos ezt elfogadnunk, hiszen most is, a számítástechnika uralta világunkban formáját, sőt dimenzióját illetően a könyv egy újabb jelentős változás előtt áll. Amikor pedig a hagyományos könyv jövője miatt aggódunk, talán nem haszontalan múltjának egy érdekes epizódjával is megismerkednünk." (a Kiadó)

3 800 Ft
Akció: 3 002 Ft

Vélemény írása a termékről
Név
Üzenet
Értékelés
Ellenőrző kód:
captcha
 « A hitelesítéshez kérjük írja be a képen látható számot!

Vélemények a termékről
Nincs vélemény a termékről
Webáruház készítés