Új Jelszó

Hírlevél

Könyv Kategóriák

Kövess minket!

Facebook

 

Könyvek


Ritter Andrea: Melegek - Ismeretlen ismerősök a 21. században
Ritter Andrea: Melegek - Ismeretlen ismerősök a 21. században

Oscar Wilde-ot a 19. század végén homoszexualitásáért még börtönbe csukták, Magyarországon a melegség 1961-ig számított bűncselekménynek. A homoszexualitás lassan megszabadul az üldözéstől, 1973 óta pedig már betegségnek sem tekintik: ekkor került ki a pszichiátriai diagnosztikai kézikönyvből mint diagnózis.
# A társadalmakat mindig is foglalkoztatta az azonos neműek szerelmi kapcsolata. Mára egyre több művészeti alkotás választja tárgyául ezt a témát, miközben az emberek közül sokan prüdériával fordulnak el még attól is, hogy gondolkodjanak rajta. Arról pedig még kevesebbet tudnak, hogy milyen lelki folyamatok dolgoznak mögötte. Fontos, hogy Magyarországon is mind többen legyenek tisztában azzal, miként gondolkodnak ma erről a nagyvilágban, mit mondanak róla a társadalomtudományok, hogy egyáltalán mit jelentenek az alapfogalmak.

Ez a tanulmánykötet azokról szól, akik a heteroszexualitástól eltérő orientációval élnek: a leszbikusokról, melegekről, biszexuálisokról, transzszexuálisokról és queerekről, akiket összefoglalóan LMBTQ-embereknek neveznek. Magyarországon ez az első olyan pszichológiai szakkönyv, amely széleskörűen föltárja a homoszexualitás lelki és társadalmi oldalait. A szerző a modern pszichológiai magyarázatokat fölhasználva a közép-európai világra alkalmazza ismereteit. Pszichoanalitikus tudásával nézi és írja le a kérdéssel kapcsolatos lelki jelenségeket, de saját gondolatait is hozzáfűzi.
A tanulmányok hangja sokszor tudományos, de a szakemberek, az érintettek és azok hozzátartozói is okulhatnak belőle. A könyv szakmai érvekkel segíti az előítéletek lebontását. Célja, hogy hozzásegítse a társadalom tagjait ahhoz, hogy szabadabban tekintsenek a különböző szexuális orientációkkal élőkre.

2 690 Ft
Akció: 2 125 Ft

Vélemény írása a termékről
Név
Üzenet
Értékelés
Ellenőrző kód:
captcha
 « A hitelesítéshez kérjük írja be a képen látható számot!

Vélemények a termékről
Nincs vélemény a termékről
Webáruház készítés