Új Jelszó

Hírlevél

Könyv Kategóriák

Kövess minket!

Facebook

 

Könyvek


Giorgio Vasta: A megfogható idő
Giorgio Vasta: A megfogható idő

Giorgio Vasta különös sodrású regényének cselekménye mintha időn és téren kívüli helyzetben haladna előre, holott tudjuk, hogy Palermóban járunk, mégpedig 1978-ban. A háttérben egész Olaszország a tragikus Aldo Moro-üggyel foglalkozik, míg az előtérben néhány kiskamasz az élet olykor fényes, többnyire azonban inkább sötét és nyirkos sikátoraiba tesz felfedezőutakat. A Vörös Brigádok mintájára titkos erőszaksejtet alapítanak és eleinte ártalmatlannak tűnő agresszió-kísérleteiket a brutalitásig, a legridegebb, legmegdöbbentőbb kegyetlenségig radikalizálják. Egyfajta kései, dél-olasz Witman fiúk kerekedik ki a három bajtárs történetéből, és habár már az elején tudjuk, hogy sírás lesz a vége, mégis, Vasta sajátos költői nyelve, a lélek metamorfózisára, és nem csak intellektuális, de nagyon is fizikai kríziseire figyelő elbeszélői attitűdje akkor is képes meglepni az olvasót, ha az úgy gondolja, mindent látott már.

"Nem mondom el, hogy Morót megettem, majdnem megettem, hogy éreztem, ahogy mikroszkopikus méretben, görbén és magától értetődően zuhant bele a testembe és a világba. S aztán mindennek vége lett, kezdődött elölről, könnyebb lett a lélegzet. Még ha itt, Palermóban nincs is annyi fájdalom: márciusban valami lanyhult, valami kisiklott, ezt érezni lehet a vacsora közben folytatott beszélgetésekből - más testekkel eszünk együtt, nemcsak a mieinkkel, az asztanál ott ülnek a brigádtagok is, velük, az ő kiéhezett kísérteteikkel fogyasztjuk az ételt -, mégis, a feszültség felerősödik abban a pillanatban, a tévéhíradó alatt és utána még egy óra hosszáig; aztán a kísértetek eltűnnek: egy másodlagos, periférikus feszültség marad utánuk."

2 950 Ft
Akció: 2 331 Ft

Vélemény írása a termékről
Név
Üzenet
Értékelés
Ellenőrző kód:
captcha
 « A hitelesítéshez kérjük írja be a képen látható számot!

Vélemények a termékről
Nincs vélemény a termékről
Webáruház készítés