Jánosházy György: Árnyékvitéz - Szonettek

"Fakul a patakpart, a fűzfa lombja.
Fakul az ég is, kifakult a Nap,
olyan most, mint egy elviselt kalap.
Fakó fátyol terült a rétre, dombra.

Kallódó albumban fakók a képek.
Sírhantokon a név is megfakult.
Fakó a tegnap, az emlék, a múlt,
a szétfoszlott álmok, porlepte évek.

Fakó lélekben elsorvadt a dal.
Fakó ajakról a szó is kihal.
Fakó erekből még vér sem fakad.

Árnyékvitéz vagy, tompa kelevézzel.
Ha néha lopva a tükörbe nézel,
már fel sem ismered fakó magad."