A táltos és a költő ikertestvérek lehettek valaha. A táltos bejáratos volt az égi hierarchiába, rang és hatáskör szerint ismerte az ott lakó szellemeket. Gyakorta járult eléjük a törzstől kapott feladattal, s elégedett volt, ha sikerrel járt, ha jó hírt vihetett az övéinek. A költő - az isteni kreatúrák előtti alázattal - a lélek belső rezdüléseit figyelte, gyűjtötte az erőt, méregette és válogatta a szavakat a közösség életét szépítő, gondjait enyhítő megszólaláshoz.
A Magyar Művészeti Akadémia Irodalmi Tagozatának antológiáját tartja kezében az olvasó. Meggyőződhet róla, hogy a harmadik évezred küszöbét átlépő poéták még ismerik és alkalmazni tudják az ősi varázsszövegeket. Ha úgy érzi, hogy helyenként párbeszédbe tud elegyedni velük, szolgáljon örömére!
Egy kóbor oldalszél azonban azt susogja: nem érdekelhetnek mindenkit az ősi varázsigék, nem lehet mindenki barátja a múlt bűvöletében fogant verssoroknak. Percig se feszengjen senki miatta: van helyette más. Könnyed szójátékokban felvillanó, pillanatnyi hangulatot árasztó, vagy súlyosabb filozófiai kérdésekkel kacérkodó költői beszéd. Éljen hát vele, aki azt kedveli! Az pedig ugyancsak természetes, hogy más műfajok iránt is felkelhet olykor az olvasói vágy - szeszély, hangulat és igény szerint. A széppróza, a dráma, az esszé is szórakoztat, nevel és lelket ápol, ha szeretetlenség éri, szerelem szaggatja, vagy gyász töri kerékbe.
Íme a könyv, mely szerzőinek geopolitikai kötődése által, a magyar irodalom egysége nevében felöleli szinte a teljes Kárpát-medencét. Legyen az ép léleknek öröme, a gyengélkedőnek pedig gyógyír!
Vári Fábián László