Fellinger Károly költészetében egyetlen megjelenítő síkra tereli az ember által megélt és megélhető valóságot, valamint azt a többletet, amit a metafizika, a filozófiai és teológiai értelemben vett transzcendencia, a megtapasztaltakon túli tényszerűség és feltételezés alkot, amit általában emberi létként írunk le. A szerző verseiben határozott a tapasztalat jelenléte, ami mellett a percepción túli megismerhetetlenség is intenzíven keresi helyét.
Nem véletlen, hogy ezekben a versekben gyakorta jelennek meg madarak, angyalok, szárnyas és vélhetően a magasabb szférákban létező teremtmények, a tapasztalati és a transzcendentális világ alakjai, amelyek a földi, az ember által meghatározott univerzum törvényeinek vonzáskörében teljesítik ki létüket. A hiány érzékletes megélése és megfogalmazása az olvasóban is elindítja a kétely és a megismerés szándékának gondolatláncolatát: voltaképpen ki is az a véglegesen hiányzó, akire csupán a feledés révén emlékezik a világ? Illetve a versek nyomán tovább kérdez: hová tűnt a rész és az egész, a tapasztalati és a tapasztalaton túli harmóniája?