"Benke László újabb kötete életösszegzésként (is) olvasható, korábbi témáit mintegy átértékeli az idő távlatából, s léttapasztalatai fényé­ben erősebb hangsúlyt ad azoknak az élményeknek, amelyek egész útján végigkísérték. Ezek az élmények alakították időskori költésze­tét - belőlük építkezik mindmáig.
A kert - gyermekkora színtere, a szülői ház szeretetteljes légköre - ma is lelket tápláló erő a számá­ra. Innen indult és ide tért vissza (bár nem ugyanabba a faluba), megőszülve, de hű maradva a becsületes, dolgos, igazságkereső em­berek világához, lírájának forrásához, eszméinek eredendő okához és céljához. Valóban virágozzék minden virág, szabadon és boldo­gan, Magyarországon és a világ minden kertjében. Azoknak a fejét se vágják le, akik túlnőnek, túlbokrosodnak a szabályokon, hogy az ember és a kertje túlélhesse a társadalom és a természet mostanában túl sűrű és túl súlyos csapásait. Adja Isten, hogy a sok-sok kis kertből egyszer még kivirágozzék Magyarország.”(G. Komoróczy Emőke)

"Benke László versgyűjteménye önéletírás, világnézet, hitvallás, istenkeresés egy időben. Önéletírás annyiban, hogy felvillantja benne saját életét, családjáét (szüleinek, fiainak, unokáinak életét), színes ecsettel megfesti a maga arcképét, szerelme arcképét.
Világnézet anynyiban, hogy elutasítja a mértéktelen egyenlőtlenséget, s ennek következményét, az áldemokráciát, a diktatúrát, a kizsákmányolást, ugyanakkor lándzsát tör az emberek egyenlősége, a demokrácia, a szabadságeszmények, a nemzet mellett.
Hitvallás annyiban, hogy mindezt őszintén, megfontolások nélkül teszi.
Istenkeresés pedig anynyiban, hogy segítségül hívja Istent egyrészt magánélete, másrészt elhivatottsága küzdelmeihez. Kötetének különösen megragadó versei szerelmi lírája. A könyv versről versre haladva emelkedik ki a sötét, a borús, a pesszimisztikus hangütések világából a fény felé."(Gombár Endre)