Magyar Ricsi átlagos lakótelepi srác, aki a ’90-es évek derekán igyekszik megtalálni helyét a világban. Kamasznak lenni viszont nem könnyű, pláne ha az ember olyan helyen kénytelen felnőni, ahol mindennaposak az iskolai balhék, kilátástalan a jövő, és szülői útmutatás híján a többi utcakölyök és a bandaszellem alakítja ki a túléléshez szükséges világnézetet.

Az egyforma betonkockák között, a haverok, a rap, és a marihuána hatására aztán az egyébként jószívű, fejlett igazságérzettel megáldott fiú a kitörni vágyás és az önmegvalósítás érdekében lassan a bűn útjára lép. Vajon milyen lehetőségei vannak egy olyan panelsrácnak a boldogságra, aki fogékony a Nyugatról érkező szubkultúra újdonságaira, ám világosan látja, hogy a szürke magyar valóságból pusztán szívvel és ésszel képtelenség kitörni?

A Beton egy elfeledett generáció regénye, amelyben elegyedik a bűn és a feloldozás, az ezredvég előtti magyar nosztalgia, és a közösségi média előtti kamaszlét minden gyönyörűsége és fájdalma.

A felnőtté válás és a beteljesülés küzdelme, maga az élet, ami kemény, mint a beton. Kezdetben lágy, könnyen formálható, de végül lassan megkövül, keménnyé válik. Haklik Tamás első regénye kíméletlen őszinteséggel mesél a ’90-es évek lelkiállapotáról, édes-bús nosztalgiát keltve, egy eltűnt korszak tanújaként. Szókimondó, betonbiztos alkotás.