A vásárlók értékelése alapján 2023-ban 9. alkalommal lettünk Magyarország legjobb internetes könyváruháza.

Ország Boltja 2023 Minőségi díj Szórakozás és kikapcsolódás kategória I. Helyezett

Válaszúton

Szerző Bogár László
Válaszúton

Válaszúton

Szerző Bogár László
Kötésmód:
puha kötés
Kiadás éve:
2018
ISBN:
9789636629861
Kiadó:
Kairosz Kiadó
Nyelv:
magyar
Oldalszám:
320
Tömeg
286 g/db

A modern Nyugat mint civilizáció a történelemben először tett kísérletet arra, hogy "összenyissa" az egymástól mindig is elválasztott alapvető lét-tereket. Tette ezt úgy, hogy a saját civilizációjának létszerveződési elveit és ezen elvekre épülő gyakorlatát próbálta univerzálissá tenni, ami képes az addig soha nem látott dimenziójú techno-evolúciós vívmányok létrehozására, de ennek az ára az, hogy egyre súlyosabb deficittel terheli az emberi létezés külső és belső természetét. Ezt szokás egyébként egyfelől ökológiai másfelől általános szellemi hanyatlásnak, válságnak nevezni. A válaszút tehát mint fogalom arra utal, hogy ha nem találjuk meg a kiutat ebből a helyzetből, az emberi létezés olyan súlyú globális válsággal fog szembenézni, amelyhez hasonlót eddig nem csak hogy nem élt át, de elképzelni sem tudott. Az e könyvben szereplő írások fő célja annak felvázolása, hogy mit és hogyan kellene legalább végiggondolnunk ahhoz, hogy esélyünk legyen a megoldás kidolgozására.

25%
3 200 Ft
2 400 Ft
Kezdete: 2024.02.25   Visszavonásig érvényes!
Elfogyott, jelenleg nem rendelhető!
Összehasonlítás
Könyvespolcra teszem.
Ajánlom
Nyomtat
Várható szállítási idő: 2-4 munkanap

Adatok

Szerző:
Bogár László
Várható szállítási idő:
2-4 munkanap

Vélemények

Legyen Ön az első, aki véleményt ír!

AZ ÖN ÁLTAL MEGTEKINTETT KÖNYVEK