1971-ben mint fiatal győri középiskolai tanár kerültem kapcsolatba a csepeli Munkásotthonban 1962 óta működő Olvasó Munkás Klubbal, amelyet Tamási Lajos (az 1956-os Piros a vér a pesti utcán c. "elhíresült" költemény szerzője) vezetett, akit a forradalom leverése után a perifériára száműztek, megfosztva minden publikációs lehetőségtől. Az OMK meghívta a győri Kassák Kollégiumot (melynek én voltam akkor a szellemi mentora, Kassákról épp ez idő tájt írván doktori disszertációm); s az igen színvonalas Kassák-est után továbbra is kapcsolatban maradtam a klubbal. Tamási, aki hosszú évtizedeken át szigorú rendőri megfigyelés alatt állt, a kassáki szellemi nevelési koncepció jegyében foglalkozott az érdeklődő, tanulni vágyó munkásokkal (idősebbekkel és fiatalokkal); miközben a "demokratikus szocializmus" eszméjét próbálta bennük elültetni... Kassák maga már 1964-ben - a Klub vendégeként - felhívta figyelmüket a valódi, alulról építkező demokratikus társadalom eszményére, melyet majdan a művelt, önérzetes, etikus, a közösség javát szolgáló "kollektív individuumoknak" kell/ene/ megvalósítaniuk, híven '56 szelleméhez. S ezzel ki is jelölte számukra az utat, amelyen - akár ellenszélben is - haladniuk kell. 1979-ben Pestre kerültem az akkor szerveződő Tanárképző Főiskolára (1983-tól: ELTE Tanárképző Kara); s magam is igyekeztem Kassák szellemiségét tanítványaimnak továbbadni. 1987-ben az OMK kiadta kandidátusi disszertációm (Kassák az emigrációban, 1920-26); amelynek megjelentetésére az akkori cenzurális viszonyok közepette semmi reményem nem volt. Az ún. "műhelyfüzetek"-sorozat gondozója ekkor már Benke László volt. S bár a Klub 1990 után - funkcióját vesztve - már inkább csak a "társas élet" színtere lett (Tamási halála /1992/ óta Tamási Lajos Klub néven működik), mégis sokan hűek maradtak egykori szelleméhez. Benke László, a Hét Krajcár Kiadó vezetője, azóta is ápolja az "örökséget", nem mondva le '56 eszményeinek ébrentartásáról. Én pedig, lassan kilépve az Időből, megkíséreltem átmenteni a Jövőbe annak a heroikus korszaknak az eredményeit, hogy "el ne felejtse, aki él": 1956 ma is kilátópontot jelent a nemzet számára XX. századi történelmünk megismeréséhez és értékeléséhez. (G. Komoróczy Emőke irodalomtörténész)