A kötet 254 életrajzot foglal magában. Bírósági ítélet alapján 226 foglyot végeztek ki, négyen a fogságban haltak meg, valószínűleg őket is hóhér kezére adták volna, miként azt a 24 főt is, akik távollétében hirdettek jogerős halálos ítéletet.

Azok a szerepek, amelyeket a kivégzettek a forradalomban betöltöttek, szembeötlően különbözőek. Bármennyire is illúzióromboló, ki kell jelenteni, hogy korántsem mindnyájan voltak makulátlan hősök. Ezt elsősorban mindazok védelmében fontos hangsúlyozni, akikről valóban minden álpátosz nélkül elmondható, hogy életüket adták Magyarország függetlenségéért és demokratizálódásáért.

A közfelfogással ellentétben nem a perek voltak koncepciósak, hanem a rendszer történelemszemlélete. A forradalmat ellenforradalomnak tekintették, a függetlenségi harcot gyilkosságokká minősítették, a tanácskozásból összeesküvés vádját kreálták, a jogos követelés hangoztatását pedig izgatásnak bélyegezték. Tehát a vallomásokhoz fűzött kommentárok és az ezekhez kapcsolt paragrafusok nyomán születtek a súlyos ítéletek.

E kötet választ ad arra, hogy szociológiai szempontból kik alkották mindazok körét, akik elszenvedték a legsúlyosabb repressziót. Miért küzdöttek, mit akartak elérni ezek a forradalmárok? És kik voltak azok, akik a forradalmi vívmányokért nem sokat tettek, mégis elítéltettek? Célkitűzésem, hogy az eddigieknél objektívabb képet nyújtsak ezekről az elítéltekről.

Eörsi László