"Amikor 1999-ben családommal hazalátogattam, találkoztam egy Németországból származó zsidó asszonnyal, aki 1938-ban érkezett Kolumbiába, és nagyon megfogott a története. Tizenhárom évesen családjával menekült el szülővárosából, Emmerichből. Édesapja szállodát nyitott egy vidéki kisvárosban, Bogotától néhány órányira. A jó nevű szállót előszeretettel látogatták a politikusok, ami szép megélhetést biztosított a családnak. Aztán kitört a világháború. Kolumbia megszakította diplomáciai kapcsolatait Németországgal, és a kolumbiai hatóságok üldözni kezdték az ellenséges államok ott élő polgárait -náci kémeket, náci szimpatizánsokat, a náci propaganda hirdetőit-, és mindenkit, akit veszélyesnek ítéltek. Feketelistákat állítottak össze, informátorokat alkalmaztak, hamarosan minden német név gyanút ébresztett, bizalmatlanságot keltett. Mindezt új ismerősöm beszélte el. Többet akartam tudni, három napon át együtt voltunk, és mesélt, türelmesen magnóra mondta élettörténetét.
Soha nem írtam addig Kolumbiáról, főként azért nem, mert nem értettem az országot, és én abban a hitben nőttem fel, hogy csak arról szabad írni, amit az ember ismer. Később rájöttem, ez nagy tévedés. Rájöttem, hogy a legjobb indok az írásra az, ha valamit nem értünk.
Amikor az "Informátorok"-at írtam, ki akartam deríteni, hogyan élte át Kolumbia a világháborút. Tudni akartam mindent az ottani náci pártról, a feketelistákról, az akkor történtek következményeiről, melyeket az én nemzedékem örökölt." (a Szerző)

A Kolumbiában játszódó regény már vagy tucatnyi országban megjelent, a kritikusok a legnagyobb elragadtatással írnak róla.
A hazánkban is közkedvelt Nobel-díjas író, Mario Vargas Llosa így dicséri: Az "Informátorok" rendkívüli erejű történet, egyszerre tanúsítja Vásquez képzeletének gazdagságát és prózájának eleganciáját, finomságát.