A második világháborút követő szovjet megszállás időszakának Észtországában játszódó regény egy fiatal lány szemszögéből mutatja meg családjának eseménydús, a korszak sajátosságait magán viselő történetét. A szülők furcsa egymásra találása, a háború utáni újjáépítés nehézségei, a szovjet megszállókkal kapcsolatos tapasztalatok, egy különleges kamasz-szerelem eseményei és végül az édesapa tragikus, titokzatos halála - felvillanó képek segítségével ismerjük meg életüket, és egy mára szerencsére már letűnt kort.

Kai Aareleid Tartuban született. Dramaturg­ként végzett a Finn Színművészeti Főiskolán, majd a Tallinni Egyetemen műfordítást és irodalmi szerkesztést tanult. Szabadúszó író és műfordító. 2022-ben elnyerte a Balti Közgyűlés éves irodalmi díját. Kedvelt témái az emlékezet és a gyökerek, a családi kötelékek, a titkok és a csend. Különleges módon kötődik a fotográfiához és a városi tájakhoz. Írói eszköztárának része a miniatúra-szerű fejezetekből álló, mozaikos szerkezet, a töredékes elbeszélésmód, az idősíkok váltogatása és az érzelmi árnyalatok pontos megragadása. A Kártyavárak egy család széthullásának krónikája, melynek hátteréül a romjaiból éledező Tartu szolgál a második világháborút követő évtizedekben. A szerző a történéseket jobbára a kis- majd kamaszlány Tiina szemével láttatja, elsősorban benyomásokat, érzelmeket, hangulatokat rögzítve, ahogy egy fotóalbum képei is csupán pillanatokat ragadnak ki az életből.

"Vova megint megfogja Tiina kezét. A lány lehunyja a szemét.
Nem, Vova, nem szabad elmenned. Nem. De semmi nem segít. A rémület és a rettegés végül úrrá lesz rajta, és Vova érzi, ahogy mellette Tiina vézna kis teste csendesen rázkódni kezd. Tehetetlenségében magához vonja a lányt, simogatja a haját. Alig érintve.
- Nem tudom, mit csinálok, ha te elmész - suttogja Tiina.
- Itt vagyok, most itt vagyok - feleli Vova.
Tiina a fiúba kapaszkodik, arcát a mellkasába fúrja, belélegzi a másik idegen és ismerős illatát. Benne van Vova apjának dohányillata, ugyanolyan, mint apáé, gondolja Tiina, benne van Vova anyja, a Pikovaja dama, Tiina észrevette, anyának is volt ilyen kölnije régebben, de még valamit érez benne, valamit, ami csak Vova, kesernyés és sós és - Vova."
(Részlet a regényből)