Misi, a puska és a lódenkabát - Versek

Balladás történetek, lírai hangsúlyokkal. Olyan versek, egyszerűek, mezítlábasak, mintha a költő le akarna mondani a költészet cafrangjairól. Lezsák Sándor épp azért akar megszabadulni - vállalása tudatos gesztus - a csengőbongó harangoktól, hogy a juhászoktól kölcsönvett kolomp nyelvén szólhasson. Csak a belülről jövő, mélyről fölszakadó, némelykor a pusztinai csángó-magyarokkal selypítő - dadogó hangok érdeklik. A botorkálóké, a veszteseké, ám a magukat soha meg nem adóké. És a Csaba királyfi útját, történelmünk daloló jókedvét végigkísérő szabadoké. A jövőbe nyújtózó mese igazsága. Lett légyen szó a gyerekkorról, a családról (középpontban az Apával), az 1956-os magyar forradalomról, örömeinkről és veszteségeinkről, a rádióban beszélő Mindszentyről, a magyarság fogyásáról, a ruszki tankokról és a tündökletes életpályát befutó Wittner Máriáról, az erdélyi utak szívszaggató történeteiről, az öregek pislákoló gyertyáiról, a Pilinszkyt elevenné tevő látomásról és a közszolgálatot vállaló politikus kételyeiről - groteszk humorral teli az Azonnali versek órája -, ugyanaz a tartás, ugyanaz a gesztus. A "gyere haza mielőbb" és a "lelkünk fénye összeérjen" csöndje, suhogása. Verseskönyvének épp ez a költőietlen költőiség a legnagyobb értéke. 
(Szakolczay Lajos)