A száz éve született Miskolczi László kétszeres Munkácsy-díjas festőművész méltánytalanul háttérben tartott életművet hagyott maga után. Lírai világa kétségtelenül egy szétszakított valóság hátteréből bontakozik ki, ugyanúgy, ahogy a magyarság XX. századi történelme. A tartalomnak és a formának rendkívül egyéni és tudatos összekapcsolása Miskolczi László meghatározó festészeti szerepére utal, amelyet kötelességünk újra felfedezni. Az ötvenes évektől ugyanis a hivatalos kultúrpolitika szinte ellehetetlenítette alkotói pályájának kibontakozását, hiszen művészete semmiféle megalkuvást nem viselt el, így elsősorban mint pedagógus vált a fiatal generációk hiteles példájává. Miskolczi László a Képző- és Iparművészeti Szakgimnázium egykori legendás tanáraként, pedagógiai munkájában találta meg művészi hitvallásának és küldetéstudatának egységét, amely a hűség, az értékelvűség és minőség pilléreire épült. Miskolczi életművének ismertté tétele halála után harminc évvel is időszerű, művei közösségének megerősítését szolgálták és szolgálják a múltban, jelenben, és remélhetőleg a jövőben is.