A könyv tizenhat fejezete szubjektív válogatás a képzőművészet kimeríthetetlen kincsestárából. A régmúltba tekintve Noé és az özönvíz ábrázolása, valamint a középkori haláltánc köré rakódó hiedelmek kerülnek bemutatásra. A groteszkről és a csúfról szóló fejezetekben olvashatunk a képzőművészet Örkény Istvánja, Tóth Ernő derűs humorral ábrázolt mesevilágáról, Francisco Goya boszorkányai, Jérôme Bosch vagy Ed­vard Munch csúf alakjai pedig azt igazolják, hogy a rút is lehet esztétikus. Betekintést nyerhetünk az impresszionizmus atyja, Camille Pissarro, az irányzat névadója, Claude Monet és a béna kézzel is alkotó Auguste Renoir magánéletébe és műveik létrejöttének körülményeibe, a festmények elemzése pedig hozzásegít azok jobb megértéshez. A legtitokzatosabb szürrealista festő, René Magritte mágikus realizmusának körüljárása megértet valamit a festőzseni titkaiból. Azt is megtudjuk, miért mondta Pablo Picasso, hogy nem ismeri a néger művészetet, holott saját művein kimutatható az afrikai szobrok és maszkok hatása. Detektívregénybe illő az a csalássorozat, amelynek során az op-art magyar származású pápáját saját családja is meglopta. A festők Mekkájára, a Montmartre-ra kalandozva kiderül, hogy Vincent van Gogh a színeket és a fényt találta meg a régi Montmartre-on, Henri Toulouse-Lautrec pedig a Montmartre másik arcát, az éjszakai életet örökítette meg. A könyv utolsó részében Charles Baudelaire és Édourd Manet különleges barátsága, Paul Cezanne gyerekkori barátjával, Émile Zolával és atyjaként szeretett festőtársával, Camille Pissaróval való bensőséges kapcsolata, valamint Auguste Rodin és Camille Claudel tragédiába torkolló szerelme olvasható.