Ahogyan a versbéli albatrosz disznóbőr kofferekkel, fehér pótszárnyakkal és sós viharkabáttal landol a székelykocsárdi vasútállomáson, olyan váratlansággal, elbűvölő védtelenséggel tűnt föl Szőcs Géza a magyar irodalomban. Már indulása, majd első kötetei is valóságos paradigmaváltást jelentettek. Hatása messze túlterjedt a költői iskolákon, műhelyeken és az országhatárokon. Költészete úgy folytat végeérhetetlen, "véresen komoly" párbeszédet a sokszálú hagyománnyal, hogy közben sosem engedi elfelejtetni a líra zavarba ejtő, (nyelv)játékos, az esetlegességeknek és keresetlen összehangzásoknak is engedő természetét. Versei, akár a forró (író)asztallapon pattogó jéghideg eperszemek, minden ízükben az alakuló, átváltozó nyelvet elevenítik meg. Egy másik életben talán Fabergé-tojás készítő ékszerésznek születik. Természetesen - hozzá illő módon - dinoszaurusztojást szerszámozott volna fel. A mi életünkben költő lett, most pedig kézbe vehetjük összegyűjtött verseit. - Korpa Tamás

Itt a tél és én meg fogok fagyni.

Mi több már látom is magamat mint zúzmarás
embercsörgőt amelyet a lehetetlen
ütései hajtogatnak a dombokon
vállamban hiúz
harapásának szirma pirospettyes bársonyos
hiúzé reális állat aki most
a fehérerdő szélén álldogál
a jeges sárga avarban és
hallgatózik magába néz

ó ó ruhám is zúzmarás
és vállamon hiúzmarás
hiúz áll hullott lombokon
így csörgök majd
a dombokon
néha magasra förgeteg
emel majd ottan csörgetek
mint alacsony szárnyon repülő
gyorsnyelvű fakerepelő

Lehull rólam az oltalom.

(Annabelle és a betyár, részlet)