A lelkünkhöz nem nyúlhatnak - Kitelepítési és 1956-os napló

Ezt csak ember bírja ki ökör belepusztult volna.
Gróf Andrássy Tivadar és Zichy Eleonóra lányai, Ilona, Borbála, Katalin és Klára politikailag elkötelezett, művészetpártoló, gazdag családban születtek. Gyerekkorukat tiszadobi, tőketerebesi kastélyukban vagy a budai palotájukban töltötték. Saját vadászterületükön nyaraltak. Minden megadatott nekik: dajka, nevelőnő, szobalány, háziorvos, szakács, komorna. Házhoz járó magántanárok keze alatt több nyelven beszélő, művelt, sportkedvelő kisasszonyokká lettek. 
A családban mindenki naplót vezetett. Ilona nemrégiben előkerült jegyzetei vagy Katinka, a vörös grófnő emlékiratai beszédesebbek, mint a legprecízebb történészi szakmunkák. Fennmaradt írásaik, leveleik azonban nemcsak kordokumentumként értékesek, hanem szépírói tehetségről is tanúskodnak, és ebben kétségkívül Borbáláé az elsőség.
Borbála naplója két időszak krónikája: az első rész az 1951 májusa és 1953 októbere közti történéseket rögzíti, amikor az asszonyt minden vagyonától megfosztva kitelepítik a Tisza menti Besenyszög közelében levő Fokoru-puszta egyik tanyájára. Pallavicini-Andrássy Borbála akkor már özvegy, és négy felnőtt gyerek anyja. Hamar alkalmazkodik a szerény körülményekhez, baromfit nevel, kertet művel, segít a tanyasiaknak, és felszabaduló idejében ír, mesél a puszta életéről, arisztokrata sorstársairól és kuláknak bélyegzett házigazdáiról. Megtapasztalja, hogy a boldogság fogalma relatív. 
A második rész 56-os napló. A forradalmat megelőző időszak benyomásainak ismertetése, a forradalom eseményeinek lázas krónikája. Borbála egyik fia a néphadsereg tisztje lett, 1956 végén a parlament utasítására ő hozta fel Budapestre Mindszenty hercegprímást. Nagy árat fizetett érte. 
Borbála négy gyerekéből kettő élte túl a nehéz időket. Ő maga kibírta ép elmével. Ökör belepusztult volna