A hullámzó Balaton

Parti Nagy Lajos nem bánik kesztyűs kézzel a magyar nyelvvel mindent kihoz belőle, ami kihozható. Szétszedi, majd összerakja a szavakat és kifejezéseket, abajgatja, csinosítja a nyelvet. Keze nyomán a legkopottabb szavak is megtelnek valami újfajta ízzel, s olybá lesznek, mint azok a nők, akik kivirágoznak, ha szeretik őket. És Parti Nagy szereti a szavakat, miképpen azok is őt. Meghajolnak előtte, vagy vigyázzba vágják magukat, s olyan is akad, amelyik a nyakába csimpaszkodik. Így kínálkoznak fel az író számára, aki "novellamakettekbe" rendezi őket, de úgy, hogy ezek a makettek lecsupaszított szerkezetükkel is egy nagyon ismerős, jóllehet kevéssé szerethető világot tárnak elénk. A roncsolt, tört, fíktív monológokban groteszk és szürrealis, álomszerű és szociografikus, bizarr és fantasztikus motívumok fonódnak egybe, meghökkentő szókapcsolások, nyelvi bravúrok és szójátékok követik egymast. E grammatikai tér szereplői között találjuk többek között a nagy evészet sportbajnokát, a kukatúró öregasszonyt, a vízilénnyé átváltozó, rejtélyesen eltűnő munkásembert, és néhány, az új idokhöz kiválóan alkalmazkodó mesehőst is. Parti Nagy Lajos: nyelvkirály. A hulIámzó Balaton: a nyelvkirályság.