Ha ma élne Ady Endre, akkor melyik pártra szavazna? Támogatná-e a migrációt? Mi len­ne a véleménye az Európai Unióról? Hihetetlennek tűnik, de pontos választ kaphatunk ezekre a kérdésekre. És nem csak ezekre. Vajon mi mozgatta és mi vitte a zseniális költőt a különböző eszmei irányzatok felé? Ady tényleg egy zseni? Milyen viszonya volt a zsidó­sággal, a zsidó nagytőkésekkel, a keresztényekkel? Igaz, hogy néha antiszemita volt? Miért kereste, miben, mikor és hol találta meg Istent? Mi vitte a szabadkőművesség irányába és miért lépett be a Martinovics páholyba? Miért lett munkatársa a Nyugat című folyóirat­nak? Utóbbi nem tűnik izgalmas kérdésnek. Pedig az.
A 110 évvel ezelőtt alapított Nyugatról és legfontosabb szerzőjéről, Ady Endréről könyvtárnyi szakirodalom született, de egyik munka sem tér ki az igazi háttérre. Egyik sem ad választ arra a kérdésre: miért, kik és milyen céllal alapították a Nyugatot? Miért volt szükség Ady Endrére? Ki volt Ignotus? Helytálló-e Octavian Goga, az egyik legna­gyobb román költő bírálata? És vajon hogyan kerül a képbe Németh László, Babits Mi­hály és Móricz Zsigmond? Lényegtelen kérdések, nem is gondolnánk, mennyire fontosak a válaszok.
Az eddigi irodalomtörténet- és történetírás kutatói kizárólag a folyóiratokban és köny­vekben, azaz írásban a nyilvánosság előtt megjelent műveket, álláspontokat elemezték. Azonban a lényeges világnézeti és politikai folyamatok csak akkor érthetőek meg teljes mélységükben és ok-okozati összefüggéseikben, ha az érintett személyek titkos szervezet­beli szellemi-ideológiai tevékenységét is bemutatjuk és elemezzük. Enélkül bizony csak csonkák lehetnek mind az irodalomtörténeti, mind az eszmetörténeti elemzések.
Raffay Ernő levéltári forrásokra támaszkodó újabb kötete tabukat dönt le, olyan kér­désekre ad választ, amelyeket a tudományos élet fel se mert tenni. Kutatásaival újraírja a XIX. század végének és a XX. század elejének magyar történelmét és irodalomtörténetét.