Csepregi Oszkár tanulmánykötete több szempontból is különleges. Egyrészt, mert meg sem próbálja tagadni szubjektivitását. Sem nyelvezete, sem szerkezete nem kelti az objektivitás - sokaknak jóleső, míg másoknak csalóka - illúzióját. Stílusa a régi mesemondókat idézi meg, múltról szóló történetein - ma tán tudományosan narratívának hívnánk - átszűrődik a szerző tudata: e kötet egy életrajz és egy szakmonografikus igényű tanulmánygyűjtemény keveréke. Nagy csoda ez, mivel a kötet végére érve világossá válik, hogy a szerző és a könyv hitelességét csak növeli személyessége!
Másrészt a kötet a szerző szerteágazó és évtizedeken átívelő kutatásainak, munkásságának már megjelent és új tanulmányaiból válogatja ki azokat, amelyeket a narrátor arra érdemesnek tartott. Harmadrészt pedig, ezen írások rendkívül sokrétűek, interdiszciplinárisak. A szerző számára a nyelvészet, történelem, irodalom, régészet, nem különálló tudományok, hanem szintézisben jelennek meg.