A valódi szellemi élet az 1956-os forradalmat követő évtizedekben bensőnkben zajlott és a perifériákon. Padlásszobákban, poloskás legénylakásokban, műterem-kiállításokon, klubokban. Ha búvópatakszerűen is, de volt, és komoly értékek teremtődtek. A SORSferdítő IDŐK visszaemlékezéseiben jórészt ezt az időszakot idézem fel, valamint fényművészetem indulását, s azt a nemzetközi érdeklődést, amelynek legfontosabb következménye a világ első mediá­lis kutatóintézetébe, Cambridge-be, a Massachusetts Institute of Technologyn működő Center for Advanced Visual Centerbe való meghívásom, tagságom. Ehhez az experimentális munkához kapcsolódnak a nagyszabású "technikai művészetekre" épülő kiállításokra való meghívásaim a Frankfurt am Main-i Licht-Blickétől a koppenhágai Lux Euro­pae-ig. A hazai művészeti irodalom ezekről a meghatározó jelentőségű kiállításokról keveset tud, noha a fényművészet már-már magyar unikum, és a nemzetközi fényművészet legjelentősebb tárlataihoz tartoznak.