A jelen kötetben olvasható elemzések egyfelől arra keresik a választ, hogy milyen kontextusban, az irodalmi és kritikai nyilvánosságnak milyen terében lépnek be Jókai regényei az irodalmi piacra. Legalább ennyire lényeges kérdésként tűnt fel az is, hogy a tárcaregény, a szerializáció ténye miként alakult át olyan stigmává, amely a regények kanonizációját az autonóm irodalom rendszerében akkor is aláásta, amikor azok már régen átkerültek a könyv médiumába. Ehhez szükséges volt a tárcaregény működésmódjának, a szerializáció 19. századi gyakorlatának a vizsgálata mellett annak számbavétele, hogy az autonóm irodalom irodalomfogalmait, értékképzeteit mely tényezők befolyásolták a 19. század második felében. A szoros szövegolvasatok egy része ugyan kritikai szövegek értelmezésére vállalkozik, a kötet gerincét azonban azok a szövegértelmezések alkotják, amelyek, Zsigmond Ferenc intenciója szerint, azzal a szerénytelen ambícióval készültek, ahogy megmutassák a két médiumba egyszerre szánt regényszövegek kettős kódolásának működését, a Jókai-szövegek nyelvi retorikai, elbeszéléstechnikai komplexitását.