Csávossy György István könyvében mintha Csokonai Vitéz anakreoni verseiben lapoznál: víg múzsa, szerelem, szabadság és bor. Vagy Krúdy apánk nyomán járnád a régi szőlőhegyeket - behorpadt pinceajtókon lépnél be, és öreg borok aranyfénye csillanna elő a homályból. Régi, patinás nevek és díszletek bukkannának fel, melyek a költő Csávossy életét és versidejét keretezik. Magura, Csombord, Padalja; a párás Maros menti őszi reggelek, régi szüretek még régebbi mámora. Amikor minden életromlás ellenére rend volt. Amikor minden együtt: fegyelmezett szőlősorok, illatos szőlővirág, életerő és ifjúság: s mindannak az ígérete, melyről a vándor poéta írt emlékezetes dalokat. Lassan elfelejtett bornevek közt: Bakator, Plébános, Magyarádi Mustos, magurai bor, majd bronzpatinás Olaszrizling. S az enyedi pincéből előkerülő tizenhat éves Tramini.
Csávossy György István borversei lenyűgöznek: könnyű neki, mondhatnánk némi sztoicizmussal, merthogy édesatyja az erdélyi bor és borászat pápája volt, egyben kiváló tollú és érzékeny kötő is, akinek feledhetetlen szelleme és alakja a maga természetességével bukkan fel fia verseskönyvében. Ám költőnk érdeme éppen az, amit saját jogon vívott ki magának - ami költészetének lényegéről beszél. Finom elmélyedés és elegáns esztétika. Kiegyensúlyozott lélekelemzés, odafigyelő szellem, példás versformáló készség és kultúra. Bölcs és derűs életfilozófia. Örüljünk hát, hogy sajátos hangolású világképet olvashatunk e borversekben. És tegyük ezt soha el nem múló derűvel. Közben azt se feledjük, ha az örök bort ízleljük, ,,ünneplőt ölt a remény".
Egyházashetye, 2023-11-21
Ambrus Lajos