Korom vallása

Pasolini szociális érzékenysége döbbenetes: az empátia ilyen fokát ritkán tapasztalni, a szegénység, a peremsorsok és a római kalyibák, barakkok proletárvilága és kiszolgáltatottsága épp a dicső történelem kulisszáinak, a hatalmasságok reprezentációs gesztusainak fényében válik láthatóvá. Az emberi lét esszenciális tisztaságába vetett hit, illetve a történelmi igazság víziói önmagukban véve nem lehetnének bázisai egy nagy költészetnek: amit Pasolini ehhez hozzáad, az az intellektuális eretnekség aromája, a kételkedés, a szatíra, vagy naturalizmus könyörtelensége, és az a nárcizmus, mely mindörökre a nyelv tükréhez vonja a költőt.
A test emlékei, a fiziológiai bezártság materiális kényszere versbe fordulnak át: a test, ha kell, egyetlen szemmé transzformálódik, s akár egy kamera, rögzít. Pasolini nem a szalonfilozófus-költők népes családjából való, az ő filozófiája nagyon is testközeli, etikai karakterű és - meg merném kockáztatni - erotikus. Erotikus minden értelemben: érzéki, mert az érzéki tapasztalat primátusára épít, és Erószhoz tartozó, mert a költő alapállása még elkeseredéseiben is a szerelmes magatartásra emlékeztet, az életszeretet olyan mélységére, mely a legsötétebb és legreménytelenebb, legnaturalistább tapasztalatból váratlan örvényt generálva jut el a transzcendenciáig.
A "Korom vallása" hűen reprezentálja Pasolini költészetének többarcúságát