Az utószót jegyző Gróh Gáspár szerint Tóth László "e saját műfaját megteremtő" könyvében a szóban forgó "nevezetes esztendő személyes eseménytörténete tárul fel", melynek "időrendje is mutatja az események sodrását, gyorsulását. A naplóból krónika lesz, abból évkönyv, sajátos antológia, beleépül több, önálló kötetként is elképzelhető szöveg-vonulat. Sőt: lehetne a címe akár az is, hogy Tóth László egybegyűjtött művei - 1989. Ott van benne mindaz, ami általa és vele történt, amibe kezdett és amit végbevitt, amit megírt, amire reflektált és amivel másokat reflexióra késztetett. [...] Tóth László két lábbal a földön járó idealista, aki a kötelező materializmus korszakában megtanulta, hogy csak az idealisták lehetnek szabadok. Rákényszerült arra is, hogy tisztelje a realitásokat, noha a realitáskészség nem alapelvárás egy költőtől. De egy szerkesztőtől igen, és ő szerkesztő, javíthatatlanul: meg akar ismerni minden lehető értéket, tartalommal akarja betölteni az ismeretlen tereket. [...] Alighanem ő is csodálkozott, amikor számba vette, mi minden fért bele ekkori életébe: azért kellett kihasználni a felbukkanó lehetőségeket, hogy újabbakat teremtsen. [...] Elképesztő a könyv anyagának összetettsége és gazdagsága, alig hihető, mi minden olvasni és írni, szerkeszteni, fordítani, találkozni valója volt ekkoriban Tóth Lászlónak", aki "szerkesztőként úgy működött, mintha egy egész szerkesztőség lett volna", s akinek "meggyőződése volt, hogy olyan idők járnak, amikor Közép-Európa népeinek különbözőképpen járó órái szinkronba kerülhetnek. ...párját ritkítóan összetett tartalmú kötet az 1989", mely "úgy szól szerzőjéről, hogy mégsem ő a főhőse. Kor- és főként irodalomtörténet, anyagát az ő személye köti össze, mintha egy olyan monográfia anyaggyűjtése volna, amely a vele és általa 1989-ben történteket dolgozza fel: akár egy gigantikus montázsregény fejezete is lehetne."