Sivít és vonyít a savanyú szél. Villámok csapkodnak. A harag testet öltött erőként tombol a csillámló kövek síkján. Még az árnyak is rettegnek.
A síkság szívében egy irdatlan, minden írásos emléknél vénebb, ismeretlen erődítmény magasodik. Egyik ódon tornya a hasadékba omlik. Az erősség mélyéről lassú, ütemes dübörgés hallatszik, mintha egy szunnyadó világszív dobogása törné meg a csendet.

A halál örökkévaló.
A kövek maguk az örökkévalóság.
A kövek hallgatnak, nem tudnak beszélni, de emlékeznek.
Így moccannak meg ismét a csillámló kövek...

A történet írója ezúttal is Murgen, a Fekete Sereg krónikása és zászlóhordozója, aki egyre tehetségesebben utazik térben és időben, így egyedi perspektívából látja az eseményeket.
A Vészmadár és az Úrnő parancsnoksága alatt álló Sereg Taglios kormányát szolgálja ugyan, de egyikükben sem teng túl a bizalom a másik iránt. Azonban mindkettejükkel szemben áll a boszorkánymesterek hasonlóan ingatag lábakon álló szövetsége, soraikban az ördögi Lélekorzóval, az őrült Farkastorkúval és egy négyéves kislánnyal, aki talán mindannyiuknál veszedelmesebb.