A vásárlók értékelése alapján 2024-ben 10. alkalommal lettünk Magyarország legjobb internetes könyváruháza.

Ország Boltja 2024 Minőségi díj Szórakozás és kikapcsolódás kategória I. Helyezett

A Holló Szava

Szerző Wilbur Smith
A Holló Szava

A Holló Szava

Szerző Wilbur Smith
Kötésmód:
puha kötés
Megjelenés:
2021
ISBN:
9789639124677
Kiadó:
Delej Kft.
Nyelv:
magyar
Oldalszám:
444
Tömeg
344 g/db

A regény a Ballantyne vonulatban megjelent A SÓLYOM RÖPTE című könyvhöz kapcsolódik. Innen ismerjük Mungo St. John rabszolgakereskedőt, akinek ifju korát meséli el a szerző.

Mungo Virginiában egy emberséges rabszolgatartó ültetvényes fiaként született. Együtt nőtt fel Camillával, a háztartásukban élő, viszonylag becsben tartott rabszolgalánnyal, akivel egymásba is szerettek. Mungo Cambridge-ben tanul, amikor Camilla leveléből értesül róla, hogy apja meghalt, és a dohányültetvény a csőd szélén áll. Hazatérve kiderül, hogy a birtokot intéző, a kapzsi Chester Marion vitte romlásba, aki eltüntette a végrendeletet is, és volt főnöke halála után a saját kezére játszotta az ültetvényt. Mungo próbálja menteni a menthetőt, de ez hosszú véres küzdelmet jelent, amit nem lehet tudni hoz-e mindenkinek végső megnyugvást. 

23%
3 999 Ft
3 079 Ft
Kezdete: 2025.03.28   Visszavonásig érvényes!
Összehasonlítás
Könyvespolcra teszem.
Ajánlom
Nyomtat
Várható szállítási idő: 2-4 munkanap
Figyelmébe ajánljuk a sorozat (szerző) további könyveit.
Wilbur Smith - Chris Wakling
23%
4 299 Ft
3 310 Ft
Tom Harper - Wilbur Smith
23%
5 990 Ft
4 612 Ft
Mark Chadbourn - Wilbur Smith
10%
5 990 Ft
5 391 Ft
Keith Chapman - Steve Cole - Wilbur Smith
10%
4 499 Ft
4 049 Ft

Adatok

Szerző:
Wilbur Smith
Várható szállítási idő:
2-4 munkanap

AZ ÖN ÁLTAL MEGTEKINTETT KÖNYVEK

98.97%
a vásárlók közül ajánlaná ismerősének ezt a boltot.
Elégedettség a bolttal:
Szállítási idő:
A bolt áttekinthetősége:
Ügyfélszolgálat/kommunikáció:
A(z) Új Könyvek elnyerte az Árukereső Megbízható Bolt minősítését a vásárlók valós visszajelzései alapján.