A felejtés ellen

Veres András válogatott tanulmányainak második kötetében a 20. századi magyar irodalom olyan szereplőiről esik szó, akiket nem szokás a "fősodorhoz" számítani - Molnár Ferencről, Karinthy Frigyesről, Pilinszky Jánosról és másokról. Fontos szereplője Rejtő Jenő is, terjedelmes tanulmány elemzi az elit- és a tömegkultúra kapcsolatát.

Olyan kérdésekre keresi a választ, mint hogy a századelő legjelentősebb magyar társadalomtudományi szemléje, a Huszadik Század esetében beszélhetünk-e egységes irodalomszemléletről. Molnár Ferenc korai - feledésbe merült - regényei miben előlegezték meg drámaírói technikája kialakítását? Mennyire hatott József Attila költészete Pilinszkyre? Megáll-e Szabó Dezsőről az a vélekedés, hogy bár állandóan változtatta nézeteit, de soha nem a radikalizmusát? Sikerült-e Konrád Györgynek megvalósítania tervezett programját, hogy olyan "esszéista filozófus" legyen, aki "a gondolkodást és a költészetet azonosítja"?

Hosszabb tanulmány szól Mérei Ferenc művészetlélektani és Kálmán C. György értekező életművéről, vagy az irodalomelmélet magyarországi honosításának hőskorszakáról. A kötetben kiemelt szerepet kap az emlékezés. Az utolsó fejezet miniportréi felidézik a szerző mestereinek és pályatársainak-barátainak alakját. Mint előszavában írja, túlélőként kötelességének érzi, hogy beszéljen róluk, és fölvegye a kesztyűt az egyre nyomasztóbb felejtés ellen.

(Válogatott tanulmányok 2. kötet.)