A kötet azoknak az ún. harmadikutas elképzeléseknek az elemzésére vállalkozik, amelyek a magyar társadalom jellemzőit a nyugat- és a kelet-európai régiótól alapvetően különbözőnek tekintették, és amelyek a honi társadalomfejlődés egyedi
jegyeinek megragadására törekedtek. A monográfia középpontjában ez az irányzat és a XX. századi eszmetörténeti és társadalomtudományos gondolkodás három, sok vitát kavaró szerzőjének a felfogása áll. A kötet fejezetei Szabó Dezső, Németh László
és Erdei Ferenc egyaránt a honi hagyományokat, értékrendet és habitust kifejező programját értelmezi. Másfelől bemutatja az alapvetően a társadalom hagyományos
csoportjaira (a parasztságra, a középosztályra) támaszkodó reformelképzelésük és az ezt megalapozó harmadikutas politikájuk sajátosságait.
Szabó Dezső, Németh László és Erdei Ferenc megközelítésének értelmezése során a monográfia azt kutatja, hogy harmadikutas programjuk mennyire tudta sikeresen megragadni a magyar társadalomfejlődés jellegzetességeit. Másrészt azt vizsgálja, hogy a harmadikutas szerzők sokszor radikális politikája mennyire adott jó válaszokat a kor nagy kérdéseire, és hogy ezek a válaszok mennyire kínáltak reális alternatívát a fennálló politikai viszonyokkal szemben. A tematikusan kapcsolódó fejezetek a három szerző munkásságát tudásszociológiai és társadalomelméleti nézőpontból veszik szemügyre, és kitérnek megszületésük társadalmi kontextusára, mindenekelőtt azokra a történelmi körülményekre, amelyek alapvetően formálták a szerzők világlátását. Szabó Dezső, Németh László és Erdei Ferenc munkásságának taglalása során a kötet bemutatja a XIX. és a XX. századi magyar társadalomfejlődés főbb csomópontjait a felemás polgárosodástól kezdve a két világháború közötti korszak paraszti válságán keresztül a létező szocializmus időszakáig.