A kolosszus angyal aznap bánatosan tért vissza a mennyországba Mesteréhez miután visszaküldte azt a temérdek sok rosszlelkű embert az alvilágba, mert remélte lelke mélyén, hogy meg tudja őket menteni a szenvedéstől, ami rájuk várt a sötétségben. Az angyal szomorúan ült le Mestere lábához és kardjára tekintve az kérdezte tőle: - Mondd, miért ilyen kegyetlen az ember társaival szemben? Hiszen te mindent megadtál nékik, s mégis megvetnek téged. - Forrt az angyalban a düh, melyet az emberi rosszcselekedet, irigység, hazugság, kegyetlenségek miatt szívében érzett. Akkor Mestere felállott trónjáról s odalépve a reményvesztett angyalhoz, melengető kezét vállára tette, majd azt felelte néki: - Tudod fiam, mikor megteremtettem e Világot, azt hittem, hogy jót cselekszem azzal, hogy az állatok és növények mellé megteremtem az embert. Gondoltam, békében, szeretetben, boldogságban tudnak élni, ha egy nőt meg egy férfit alkotok, kiknek gyerekeik lesznek, aztán elszaporodnak és beterítik a földet kedvességgel. Azonban ezt te is jól tudod, hogy Lucifer becsapván engemet, kijátszotta Éva gyönge kis lelkét, s miután bepiszkolta azt, azóta az emberek rosszabbak, mint gondoltam volna.