Toszkána. Egy boldogtalan fiatalasszony. Egy idős férj. Egy jóképű idegen. Egy viharos szerelem, melyből csak az egyik fél kerül ki élve. Ez lehetne a vázlata Nicholas Sparks valamelyik nagysikerű regényének is. Csakhogy Eurialus és Lucretia kalandjának története 1432-re nyúlik vissza, és közel hatszáz éve bizonyítja érvényességét. Az elbeszélés hátterét adó Luxemburgi Zsigmond magyar király német-római császárrá koronázásának előkészületei Sienában, és a hoppon maradt magyar szeretőjelölt, Pacorus révén a történet az európai magyarságkép alakulásában is szerepet játszott.

A jelen kötetben ismét arra teszek kísérletet, hogy bemutassam, Eneas Silvius Piccolomini eredetileg latin nyelven írt, ezért csak egy szűk elit számára elérhető, nyíltan erotikus novellája hogyan hódította meg a különböző európai nyelveket beszélő népeket. Vizsgálatom fő iránya a most újonnan feltárt hat fordítás esetében is technikai jellegű nyomozás: jóval a 19. századi copyright elterjedése előtt milyen latin forrásokból dolgoztak az egyes francia, olasz, angol és magyar fordítók a 16. és a 18. század vége között? Forráshasználatuk hogyan tükrözi a korabeli Európa könyvpiacának kínálatát? Kérdéseim másik csoportja arra vonatkozik, mekkora szabadságot engedtek meg maguknak az egyes fordítók: mely klasszikus utalásokat hagyták ki az eredeti szöveg sűrű intertextuális hálójából, miként tabusították a testiséget, hogyan használták fel az Ótestamentum, Vergilius, Dante, Boccaccio és Piccolomini nyomán az európai irodalom híres szerelmeseit, hogy Eurialus és Lucretia történetén keresztül oktassanak a hódításra, intsenek a szerelem veszélyei ellen, szórakoztassanak a bohózatba illő fordulatokkal, vagy éppen ostorozzák a házasságtörés bűnét?

A könyv folytatása 2018-ban megjelent Egy kora újkori sikerkönyv története... című munkámnak, és előkészítése egy harmadik monográfiának, amelyben a szerelmi história képi ábrázolásait gyűjtöm össze. Ezekből az illusztrációkból ad ízelítőt e kötet borítója.