Nem elég elismert tudóssá válni, progresszív nézeteket is kell hangoztatni ahhoz, hogy valaki a tudomány világában érvényesülni tudjon. A szomorú tapasztalat legalábbis egyre inkább ezt mutatja. Ha ugyanis egy kutató olyan tudományos eredményre jut, amely nem szolgálja a kortárs társadalomtudomány progresszív politikai céljait, az intézményrendszer kiveti magából.
A progresszív álláspont a nyugati világban mára szinte alapkövetelmény a tudományos előmenetelhez. Hiába esik át egy tanulmány az előírt minőségbiztosítási folyamaton, ha a szerzője nem képviseli az aktuális haladó álláspontot, megpróbálják művét áltudományosnak beállítani. A szerző körül ilyenkor hamar elfogy a levegő, és vagy önként távozik, vagy sok esetben felmondanak neki, ha pedig konzervatív beállítottságú intézetben dolgozik, a munkahelyéül szolgáló tudományos műhelyt áltudományos intézménynek titulálják.
A kötetben olyan esettanulmányok - azaz konkrét tudósok személyes történetei - szerepelnek, amelyek bemutatják, miként szorítják ki a progresszívek a tudományból a konzervatív - vagy akár csak régimódi liberális, esetleg ortodox baloldali - tudósokat a szélsőbaloldali woke-ideológia és nyomában az eltörléskultúra kívánságára. A mintázat egyértelmű, így a következtetés sem marad el: nem elszigetelt esetekről, hanem rendszerszintű problémáról van szó.