Czene Béla festészete az elmúlt évtizedben került ismét a figyelem középpontjába. Bár a két világháború között sorra aratta sikereit, de az 1945-öt követő évtizedekben a hivatalos műkritika mostohán kezelte művészetét. 1930 és 1933 között Rudnay Gyula növendékeként tanult a Képzőművészeti Főiskolán, ám hamar elfordult mesterétől és inkább a római iskolához sorolt művészek munkái hatottak rá.
1938-ban közel egy éven keresztül állami ösztöndíjjal dolgozhatott Rómában. Itáliában készült alkotásain érezni lehet a római magyar neoklasszicista stílus és a kortárs olasz Novecento hatását, de leginkább a reneszánsz klasszikus tradíciója, elsősorban Ghirlandaio és Piero della Francesca művei inspirálták. Hazatérése után művészi érdeklődése egyre inkább a paraszti kultúra felé fordult, a korábbi mitológiai és bibliai ábrázolások helyett a falusi élet mindennapjait ábrázolta képein.
Az 1950-es években művésztársaihoz hasonlóan ő is kénytelen volt igazodni a hatalom által megkövetelt szocreál stílushoz, de az évtized végén már saját hangján szólalt meg. Kialakult új, csak rá jellemző festői világa, amelynek központjában a modern városi ember hétköznapjai, jellegzetes színterei és szereplői, a klasszikus eredetű, mégis modernizált női szépség áll.
Nála érzékletesebben senki sem ragadta meg az 1970-es és 80-as évek hangulatát, képei szinte esszenciálisan sűrítik magukba azt az életérzést és vizuális kultúrát, amit manapság a retro szóval szokás jelölni.
A kötet szerzője, a többek között Csontváry Kosztka Tivadar, Derkovits Gyula, Aba-Novák Vilmos és gróf Batthyány Gyula monográfiáját is jegyző Molnos Péter. A Fákó Árpád által tervezett reprezentatív album 460 oldalon, mintegy 400 műalkotás reprodukciójával, tudományos igénnyel, de a nagyközönség számára is fogyasztható nyelvezettel mutatja be Czene Béla méltatlanul háttérbe szorított, felfedezésre váró életművét.


A kötet négyféle borítóval jelent meg.