Ez a verseskötet sok tekintetben a 2007-es "(vissza)galopp" és a 2009es "(kontra)galopp" folytatása. Az önéletrajzi visszatekintés, az elégikus alaphang, az elmúlás minduntalan felbukkanó gondolata, a hosszú, "faltól falig" futó, ravasz belső rímekkel összefűzött verssorok, a számozott versek mind a két korábbi kötetre utalnak vissza.
Amíg a "(vissza)galopp" az életrajzi tapasztalat elégikus feldolgozásának volt tekinthető, a "(kontra)galopp" pedig az önéletrajz fanyar, ironikus felülírásának, az "(ő)szike" verseiben a verssel, az irodalommal, a költői pályafutással kapcsolatos emlékek felidézése és felülvizsgálata folyik, mely Aczéltól megszokott módon szintén nem mentes önironikus, némelykor pedig szarkasztikus felhangoktól.