,,Bár megmenekült a világ egyik legszigorúbb kommunista rezsimjéből, mégis úgy döntött, hogy egy alagúton át visszatér.
1962 nyarán Joachim Rudolph egy korábbi sikeres szökés után már nyugatnémet egyetemistaként látott neki, hogy alagutat ásson a berlini fal alatt. A túloldalon, Kelet-Berlinben férfiak, nők és gyerekek tucatjai várták, akik hajlandók voltak az életüket is kockára tenni a menekülésért.
Az Alagút 29 ennek az elképesztő hidegháborús szökésnek az igaz története, a szerzője pedig a brit közszolgálati rádió sikeres podcastjának díjnyertes alkotója. Miután személyesen beszélt a túlélőkkel, és beleásta magát a Stasi-aktákba, Helena Merriman bravúrosan mutatja be ezt a minden képzeletet felülmúló történetet a leleményes egyetemista alagútépítőkről, a bűbájos vörös hajú futárlányról, a művelet sikerét veszélyeztető Stasi-besúgóról és a szerelemről, amely a meglepő befejezést szolgáltatta.
A bátor akció egyben a tévés újságírást is forradalmasította, mivel egy dokumentumfilm alapjaként szolgált, amelynek célja egy berlini szökés valós idejű megörökítése volt.
Az Alagút 29 végső soron egy sikertörténet krónikája: bátor férfiak és nők az életüket is feláldoznák azért, hogy visszaszerezzék a szabadságukat, a világ pedig szorít nekik, hogy diadalmaskodjanak."