Kötetemben azt igyekszem bizonyítani, hogy a történelmet az angyalok és az ördögök küzdelmének bemutató értelmezések idejétmúltak és tarthatatlanok. Öt személyiség - Hóman Bálint, Zsindely Ferenc, Makkai János, Mester Miklós és Kemény Gábor - 1944-es szerepére összpontosítva kívántam az árnyalt megközelítés szükségességére rámutatni. Valamennyien a -koreszmék- káros hatása alá kerültek, s - éppen a politikailag leginkább vétkes Kemény Gábor kivételével - antiszemita nézeteket vallottak, majd - a közéletből a letartóztatása miatt kiiktatott Makkai Jánost nem számítva - zsidómentőkké váltak. Mind az ötük esetében bekövetkezett - mindegyikük számára máskor - az a kritikus pillanat, amikor a lelkiismeretükre hallgatva felülbírálták és átértékelték korábbi eszméiket. Kisebb-nagyobb mértékben megtagadták egykori önmagukat, illetve megbánták - de legalábbis jóvá akarták tenni - vétkes cselekedeteiket. Nem a történészek feladata, hogy feloldozzák őket bűneik alól, de az már igen, hogy tudósítsanak zsidómentő tevékenységükről és nézeteik felülvizsgálatáról is. Sok feladatunk van még tehát, hogy jobban lá(tta)ssuk, mi is történt az 1940-es évek első felének Magyarországán, s ehhez múlhatatlanul szükséges, hogy - sokakkal együtt - az ő teljes életútjukat is alaposabb vizsgálatnak vessük alá.