Erdélyi Abigél-történet a kortárs széki író tollából. A regény témája egy idegen városba kerülő, végzős, középiskolás lány története, 1977-ből, a kommunizmus legnehezebb éveiből. A főhős kezdetben a bentlakók eseménytelen életét éli, de aztán rendre olyan helyzetekben találja magát, amelyek számára teljesen újak. Az eddig szinte hermetikusan élő, naiv és tájékozatlan kislány itt szembesül az őt körülvevő, cseppet sem jó és szép világgal, amelyben egyetlen menedéket rokonainál, tanárainál és új barátainál talál.

Az első szerelem is útjába akad, de sajnos az sem hozza el számára a boldogságot, és azt tapasztalja, hogy nemcsak ő, hanem körülötte mindenki boldogtalan, a maga módján, mert abban a világban, amelyben élnek, nem nyílik ablak a boldogságra. A könyv lapjain megelevenedik a kisváros, Szamosújvár képe is, az egyre fogyatkozó örmény kisebbség életével, akikben már csak egy-egy elhivatott tanár tartja a lelket. Az etnikai különbségek, az állandó politikai terror és az ebből adódó előítéletek kuszaságából, az egyéni tragédiák sokaságából mégis felsejlik egy halvány reménysugár, amely arra enged következtetni, hogy a családi kötelékek és az erős barátságok megtartó ereje nem veszhet kárba. A könyvben sok a valós, önéletrajzi elem, mert a szerző olyan helyeket és embereket mutat be, olyan személyeket jelenít meg, amelyeket és akiket nagyon jól ismer. Részlet: Látod, Emmácska, a Hollósy Simon városából éppen ide csöppentél, az örmények közé.

Tudtátok, hogy Hollósy is örmény volt? Az bizony. Korbuly volt az eredeti neve, abból magyarosította az édesapja. Korb: románul holló. Ezeket a neveket ott kapták az örmények Moldvában, amikor szegények ott találtak menedéket. Foglalkozásuk vagy valamely tulajdonságuk alapján adtak nekik neveket, mivel az eredetit nem tudták leírni, kiejteni. Így lettek Placsintárok, Osztiánok, Kovrigok, Patrubányok, Verzárok, Vasziliánok. S ezekkel a nevekkel jöttek át aztán a Kárpátokon, amikor Apaffy befogadta őket, s aztán már nem változtatták vissza. Inkább egyesek itt magyarosították, s aztán már ezzel is maradtak. Keserű sorsuk volt szegényeknek.

Olvastad A Musza dagh negyven napját, Emmácska? Ha nem, hát sürgősen pótold, ezt adom ki neked házi olvasmánynak, Klári néni helyett. - És nevet, ahogy ezt mondja. A diákok úgyszintén. Mert az már világosan látszik, hogy Laci bácsi még a Klári néni dolgába is beleszól. Én majd elhozom neked, súgja Gabika kedvesen. Nekünk megvan. Ez olyan könyv, amely minden örmény házban megtalálható, mint a Biblia.

Szász Rozália romániai magyar író, Széken él, 1995-től tíz éven át a Széki TV szerkesztője volt. 1992-ben létrehozta a Fekete-Piros Kulturális Alapítványt, amely kiindulópontja az egész széki, rendszerváltást követő kulturális, hagyományőrző mozgalomnak.1995-ben ifjabb Csoóri Sándorral és Kobzos Kiss Tamással megszervezte az Első Széki Hagyományőrző Tánctábort.2014-ben, közéleti tevékenységéért és a falu érdekében végzett munkájáért Szék díszpolgára címmel tüntették ki.