A ténylegesen működő alkotmány minden társadalom legalapvetőbb jogi normája. Emiatt általában különleges eljárásban készül és az alkotmányozási folyamat sokszor ünnepélyes körülmények között zárul. Az alkotmányozó hatalom és a mögötte álló politikai elit ugyanis ilyen módon is igyekszik kiemelni az alkotmányozás történelmi jelentőségét, valamint biztosítani a létrehozott mű stabilitását.

Az ünnepélyesség egyúttal az új alkotmány propagálásának fontos eszközévé is válhat, hiszen nem elég elfogadni az új alkotmányt, hanem azt el is kell fogadtatni a társadalommal. Ebben nemcsak a hivatalos állami szervek és a politikai média játszik fontos szerepet, hanem gyakran a művészek is.

Az ünnepélyesség mértékét és a propagálási szükségletet természetesen mindig meghatározzák az egyes alkotmányok elfogadásának politikai és társadalmi körülményei. Nyilván másként fogadják el az új alkotmányt egy győztes forradalom után, másként az elveszített világháború következtében és megint másként egy kompromisszum eredményeképpen. Eltér egymástól a tartósság igényével, illetve az ideiglenes rendezés szándékával készült alkotmányok helyzete is. Az adott társadalom történelme, kultúrája és politikai mentalitása sem mellékes tényező.

Mindez Magyarországra is vonatkozik, ahol az elmúlt bő száz évben többször került sor az új írott és chartális alkotmány elfogadására (1919, 1946, 1949, 1989, 2011). Ezek ambíciója rendszerint egy új korszak nyitánya volt, akár a proletárdiktatúráról, a második Magyar Köztársaságról, az államszocializmusról, a plurális polgári demokráciáról vagy a Nemzeti Együttműködés Rendszeréről volt szó.

A könyvben olvasható tanulmányok is ezekhez az alkotmányozási mérföldkövekhez igazodnak. A szerzők különböző területekről érkeztek. Egyaránt megtalálható köztük közjogász, történész, közigazgatási vagy kommunikációs szakember. A célkitűzésük azonban azonos volt - betekintést nyújtani ebbe a ritkán kutatott problematikába, és felkelteni a téma iránti érdeklődést.