Az idézés működése a magyar nyelvben

A könyv az idézés működését az újrakonstruálás fogalomértelmezéséből kiindulva vizsgálja a magyar nyelvben. Az újrakonstruálás azt helyezi előtérbe, hogy idézéskor egy, már nyelvileg megkonstruált megnyilatkozás hozzáférhetővé tétele zajlik úgy, hogy a perspektivizáció eltérő módon, de jelöltté válik. Az újrakonstruálás lehetővé teszi, hogy az idézés vizsgálata ne csak az idézni kívánt megnyilatkozásra, illetve annak idézetként való megalkotására terjedjen ki, hanem az idéző adaptív tevékenységének előtérbe helyezésével, az idéző rész bevonásával valósuljon meg. Az újrakonstruálás folyamatának, az idézés megalkotásának az elemzése az idézés esetében megkerülhetetlen diskurzusköziség kérdésével egészül ki.
Az idézés és összetevőinek részletes vizsgálata elsősorban nem szépirodalmi szövegekből álló korpusz kvantitatív elemzésével valósul meg. A magyar nyelvben felvehető idéző konstrukciók megállapítása nemcsak az idézetre fókuszálva történik, hanem az idéző rész bevonásával. Az idézés kidolgozottsága alapján felvehető összetett és elemi jelenetben a referenciális központ működése alapján kialakítható egyenes, függő és szabad függő idézések jellemzése mellett a narratív idézés lehetősége is bemutatásra kerül. Az idéző igék elemzése után a mutató névmási elem működésének vizsgálata során központi kérdéssé az válik, hogy ez mikor és miként valósíthatja meg a diskurzusdeixis műveletét. Majd a tudomány szakszövegeibe ágyazódó idézések elemzése után az önidézés jelenségének vizsgálata is megvalósul. A könyv mellékletében az idéző igék listája található.