A Hogy volt portréi 2004-től íródtak, olyan írókról és művészekről, akikkel szoros kapcsolatban álltam, némelyikükkel kifejezetten barátságban. Módosít ez a tény az élményen, ha a műveiket magamhoz veszem? Nehéz a válasz.
Az Írhatnám polgár-sorozat valamivel később kezdett fogalmazódni. Ennek hősei a huszadik század közepének íróóriásai, főleg a Nyugat köre. Zömükkel sajnos csak a műveik, életrajzaik, naplóik, leveleik, s a róluk szóló szájhagyomány révén köthettem ismeretséget. 2009-ben készült a legutolsó. A szövegek döntő többsége az Élet és Irodalomban jelent meg annak idején. Néhányat mind a két csokorból kihagytam, s picit átírtam valamennyit.
Tíz-tizenöt év alatt változtam, s bármily hihetetlen, a hőseim is. A Hogy volthoz mellékeltem néhány dokumentatív fényképet. Az Írhatnám polgárhoz nem tudtam, sajnos nincs közös fotóm például Kosztolányi Dezsővel vagy Karinthy Frigyessel.
Jelszavam: Olvasni arany.
Az isten szerelmére
A drága Mándy Iván szavajárása a cím. Hanglejtését máig hallom. A Hogy volt szemérmetlen portréi (Örkény, Déry, Mándy, Kodály, Mészöly, Lázár, Janikovszky, Szabó stb.) olyan kulturális fáklyákról szólnak, akiket személyesen ismerhettem.
Az Írhatnám polgár meghatott, de (néhol túl) őszinte vallomásai viszont a huszadik század közepének legendás íróiról, most először kerülnek kötetbe. Szellemidézés tehát, néhány illetlen fotóval és kellő komolytalansággal.