Simon Attila új kötete a barátság (philia) és a megértés (szüneszisz) arisztotelészi fogalmait járja körül.
Az arisztotelészi barátságfogalom az utóbbi évtizedek filozófia- és gondolkodástörténeti kutatásainak egyik fontos témája volt. Ennek legfőbb okát az újkori szubjektumfilozófiák válságában találhatjuk meg: az erre adott válaszkísérletek (köztük a szerző felfogásához legközelebb álló Gadameré) az embert eredendően társadalmi, közösségi, kultúraalkotó és nyelvi lényként értelmezik, miközben nem számolják föl az individualitás értékeit sem. Ezek a kísérletek ösztönzésért fordultak Arisztotelész barátság-elgondolásához, és ösztönzői lettek az erre irányuló történeti kutatásnak. Jelen kötet az arisztotelészi philia egyik aspektusát, a személyes barátság kérdését járja körül, arra keresve a választ, hogyan jelenik meg az egyedi jellemekként elgondolt barátok személyes, bensőséges kapcsolata Arisztotelésznek a barátságról adott fogalmi és fenomenológiai elemzéseiben.
A kötet vizsgálódásainak másik középponti fogalma, a megértés elsősorban a hermeneutikai filozófia számára vált kulcsfontosságúvá, ráadásul összekapcsolódva a barátság (tágabban: a másokkal való együttlét) problémájával. A könyv második részében a szerző a megértés arisztotelészi fogalmát átfogóan, szerepköreinek teljességében: mint etikai, politikai és esztétikai fogalmat mutatja be. Legfontosabb megállapítása szerint a szüneszisz közvetítő szerepe nélkülözhetetlen abban, hogy Arisztotelész az egyén interperszonális kapcsolatokba, illetve közösségbe ágyazottságát a politika részeként felfogott etika igényeinek megfelelően alapozhassa meg.