A szerzők azt vizsgálják, hogyan lesz az iskolába járást rühellő és nagyon rossz bizonyítványú diákból, majd az évekig vidám színdarabok írásából élő fiatalemberből valamiféle megvilágosodás után az Auschwitz-jelenség megörökítője, aki megszállottan, tizenhárom év alatt alkotta meg a Sorstalanságot.
2002-ben Kertész Imrét irodalmi Nobel-díjjal tűntették ki, így lett - Szent-Györgyi Albert és Hevesy György után - a harmadik, aki magyar állampolgárként vehette át ezt a legrangosabb nemzetközi elismerést.
Kertész Imrét 14 és fél éves korában Auswitzba, majd Buchenwaldba hurcolták. Bár túlélte az ottani borzalmakat, egy idő után úgy érezte, mementót kell állítania a szörnyűségnek. Különösen azért, mert az emberiség nem tanul a múltjából és az ordas eszmék újraélednek, többek között Magyarországon is.
A könyv második felében Czeizel Endre összefoglalja korábbi kutatásait, mely szerint a matematikusok, tudósok, muzsikusok és képzőművészek között sokkal nagyobb a zsidó származású géniuszok száma, mint a népességen belül arányuk alapján várható lenne. Írásában ennek keresi szociokulturális okait.