Aki mindent elveszített, hogy győzhessen

Magyar Királyság, 1061

A 11. század derekára a fiatal magyar királyság területén elterjedt az új hit, a kereszténység. Már csak egyetlen, tiszántúli törzs őrzi a régi rendet. Innen robban ki 1061-ben az utolsó pogánylázadás. 

I. Béla király "uruszágában" színlelt béke honol. Bélának már csak egyetlen pogány törzset kell megtörnie, hogy végre teljesen a keresztény Európa része legyen a fiatal magyar királyság. Ám Bélának, a kegyetlen reálpolitikusnak legnagyobb harcát saját múltjával kell megvívnia: minél buzgóbban építi nagy művét, titokban annál kétségbeesettebben keresi a visszautat gyermekkora valaha volt pogány világába.

Vata fia János, az utolsó pogány - régi magyar nyelven: szár - törzsfő Bélához hasonlóan meghasonlott ember. Látja, ahogy világa lassan széthullik, és népére a sorstalan pusztulás vár. Látszólag szilárdan uralja törzsét, ám belül már régen nem hisz istenében. Egy ideje már csak úgy tud elaludni, ha egy meztelen tőrt tesz ki a pamlaga mellé: ha valaki a törzsi szokás szerint fel akarja őt áldozni, azt könnyen megtehesse.

Adelardó fiatal hispániai szerzetes, jogtudós és magyar tolmács. Szerzetessé válása óta keresi a világban Isten igazságát, de az egyetlen, amiben hinni tud, saját emlékezete: hiszi, hogy ez tartja életben azokat, akik a világban pusztulásra ítéltettek.

A Vata fia a kisszámú történelmi forrás és az Árpád-házi mondakör elemei alapján íródott drámai események izgalmas láncolata: az utolsó pogánylázadás kitörésének, majd leverésének és a magyarság ősi pusztai kultúrájának végleges eltűnésének krónikája. Mintha egy film peregne előttünk: régi magyarokról szól, ám a mai magyaroknak: a 11. századi történet közben felsejlenek a messziről jött, Európában azóta is a helyét kereső magyar nép mai dilemmái, sorskérdései.