Franz Kafka 1924-ben a halála előtt arra kérte legjobb barátját, Max Brodot, hogy minden hátrahagyott írását égesse el. Max Brod elárulta ugyan barátját azzal, hogy nem teljesítette kérését, ám megmentette az utókor számára a 20. század egyik legnagyobb írójának legfontosabb műveit. Ezért a hagyatékért kezdődött nyolcvan évvel később Izraelben egy hosszan elhúzódó pereskedés Izrael Állam, Németország és egy nő között, aki sosem találkozott Kafkával és akinek kalandos úton került birtokába ez a felmérhetetlen értékű kincs. Kié Kafka? Izraelé, mert zsidó volt, annak ellenére, hogy sosem járt ott, és még egy utca sincs róla sehol az országban elnevezve? Vagy Németországé, mert német nyelven írt, annak ellenére, hogy húgai a hitleri rezsim áldozataiként haláltáborokban tűntek el? Miképpen lehet biztosítani, hogy valóban mindenki számára hozzáférhető legyen? Benjamin Balint egy oknyomozó újságíró és egyben egy értő irodalomkritikus szemével tárgyilagosan, többféle nézőpontból tárja fel egy prágai születésű, a németet anyanyelvének tekintő izraeli nő és két olyan ország jogvitáját, amely saját viharos múltjának feledtetésére is próbálja felhasználni egy olyan író irodalmi hagyatékát, aki egyetlen szépirodalmi művében sem jelölt meg konkrét helyszínt. A könyv széles képet nyújt a második világháború előtti Prága szellemi életéről, a születőben levő Izrael Államról és megismerjük Max Brodot, a hihetetlenül termékeny, a maga korában közismert, ám kevéssé tehetséges, Izraelbe kivándorolt prágai írót, akire ma már senki nem emlékezne, ha valóban megtette volna, amire barátja kéri. 
Franz Kafka (1883-1924), a huszadik század egyik legjelentősebbnek tekintett írója német anyanyelvű prágai zsidó családban született. Írásait - amelyek nagy része befejezetlen és csak halála után, részben barátja, Max Brod szerkesztésében jelent meg - az európai irodalom legnagyobb hatású műveiként tartják számon. Legismertebb művei közé tartozik regénye, A per, amelyre ennek a könyvnek a címe utal.